A Szent Imre Plébánia jubileuma
„A dunaharaszti plébánia területén lakó rákócziligeti hívek azon írásban előterjesztett kérését, hogy egy lelkipásztor közöttük lakhassék és önálló egyházközségük legyen, Esperes Úr előttem kifejezett, szóbeli hozzájárulása alapján készséggel teljesítem.
Jelen iratommal Rákócziligetet f. év febr 1-i hatállyal helyi lelkészségnek nyilvánítom, a lelkészi hivatalt önálló anyakönyvvezetésre felhatalmazom és a kinevezett helyi lelkészt az önálló egyházközség szervezésével megbízom. […] Helyi lelkésszé Fehér Zoltán hitoktatót nevezem ki, aki egyben hitoktatói állását is megtartja.”
Így kezdődik dr. Pétery József váci megyéspüspök Hangay Rupert dunaharaszti esperes-plébánoshoz 1951. január 12-én írt levele, amely nyomán a Rákóczi-ligeti és Petőfi-telepi katolikusok jó három évtizedes álma és törekvése vált valóra: önálló egyházközségük lett.
A ligeti egyházközség történetét többen papírra vetették már, ezért csak röviden tekintsünk vissza írásunkban az 1951-ig tartó időszak azon állomásaira, amelyek az önálló egyházközség kialakulásához vezettek.
A vasút megépülését követően, a huszadik század kezdetén az ország különböző tájairól érkeztek betelepülők a fővárosi ipari fellendülés nyomán keletkezett munkahelyek betöltésére. A Földváry-birtok parcellázása nyomán a század első éveiben alakult ki a Rákóczi-liget, majd az évtized végére a Petőfi-telep. Az otthonteremtéssel együtt a helyi hitélet is megkezdődött. A főleg munkásokból és tisztviselőkből álló új lakosoknak idegen volt a falu zárkózott, már kétszáz éve itt élő németségének a kultúrája, szokásai és vallási élete, mely a főleg paraszti társadalom hagyományihoz és életmódjához igazodott, ezért közülük sokan Alsónémedire gyalogoltak át vasárnaponként magyar nyelvű misére.
Hamar felmerült tehát egy helyi egyházközség létesítése. Gyűjtés indult, telket is vásároltak a jövendő templom részére, amit azonban átengedtek az elemi iskola építésére. A hitéletélethez hasonló fontosságú oktatásért hozott áldozat azonban megteremtette a lehetőséget arra, hogy az iskola épületében tarthassanak vasárnaponként misét; első alkalommal 1923-ban.
De ezzel nem múlt el a templom építésének igénye. Az átadott területért a községvezetés 1924-ben telket biztosított a közösség számára Thököly utca és a Némedi út sarkán. A lelkes káplán azonnal munkához látott, gyűjtést rendezett a templom építése érdekében, terveket készíttetett. Több gyűjtőakció, sőt, országos gyűjtés és a vallásalapi segélyek nyomán 1928-ban elindult az építkezés, aminek jó része éppen a gazdasági világválság idejére esett. Kern Miklós káplán és Buócz Rudolf plébános szolgálata alatt a ligeti katolikusok hitükben töretlen lelkesedése sikerre vitte az építkezést, és 1932. május 8-án Hanauer Árpád váci megyéspüspök Szent Imre tiszteletére felszentelte az új templomot. A hívek által épített diadalkapun beérkező püspök a források szerint ekkor 504 hívőt részesített a bérmálás szentségében.
A templom felépülésével tovább nőtt az önálló egyházközségre való igény, amit már a templomszentelés évének októberében kelt levelük is bizonyít, s amiben a Rákóczi-ligetnek a dunaharaszti egyházközségről történő leválasztását és önálló adminisztrátorság engedélyezését kérték a püspökségtől.
A kérés csak bő négy évvel később, 1939-ben talált meghallgatásra. Január 23-án Fehér János pápai prelátus, vecsési esperes, mint püspöki biztos javaslatára az egyházközségek képviselői és a község vezetői megegyeztek a Dunaharaszti Katolikus Egyházközség, valamint a Rákóczi-liget és Petőfi-telep „expozitura” (kirendeltség) formájában való szétválasztásában. Megállapodtak a költségek és javadalmak megosztásában. Az elemi iskolában tanító hitoktató lelkészt – állása megtartása mellett – nevezték ki, aki helyben önállóan keresztelhet, eskethet, temethet, az anyakönyvet pedig havonta az anyaközség plébánia hivatalába kell beszolgáltatnia. Munkájában a plébános vezetése és felügyelete alatt áll.
Sajnos az önállóság nem tartott sokáig. A sok áldozattal, munkával és töretlen hittel létrehozott templomukat 1944. december 7-én a visszavonuló német csapatok felrobbantották.
Ezzel a háború megpróbáltatásait átélt ligeti katolikusokra még egy égi próbatétel várt: hogyan tovább templom és pap nélkül? Hitük ismét segített, hisz reményt nem vesztve kezdték újra egyszervolt céljaik ismételt megvalósítását. 1946 őszén kaptak új papot, aki a Fő úti plébániáról járt ki, hogy elláthassa feladatait. A háborúban megsérült paplakot kijavították és ideiglenes kápolnává alakították át, nem is sejtve, hogy az 1949. november 27-én felszentelt „ideiglenes” kápolna 77 éven át szolgálja templomként a ligeti hitéletet.
Azonban Gondviselő a sok szenvedés közepette is rámosolygott a haraszti hívekre. Amikor tetőpontján tombolt a kommunista diktatúra, amikor emberek tűntek el örökre az AVH pincéiben, amikor koholt koncepciós perekben születtek halálos ítéletek, papokat gyilkoltak meg és főpapokat zártak börtönbe, akkor ennek a kis közösségnek volt bátorsága kiállni hite mellett és hosszú, szívhez szóló levélben kérte püspöküktől az önálló lelkészség engedélyezését.
„Szép kis templomunk a háború pusztító viharának esett áldozatul. Papja elhagyta, felszereléséből az árván maradt hívek, amit tudtak, a nehéz időkben megmentették.
S kezdődött újból a kálváriajárás elölről. Ismét az iskolában volt szentmise, ismét megtűrtekké lettünk… A fájdalmunkat még csak növelte, amikor azt láttuk, hogy templomunknak még meglévő falait is széthordják. És keserűen láttuk, hogy ezzel a saját templom, a saját lelkészség reményei hogyan foszlanak széjjel. És ugyanez lett a sorsa a tetején megsérült, máskülönben azonban jóállapotban megmaradt lelkészlaknak is. Tető, mennyezet, padló és ablakok nélkül állt csakhamar a templom romjai mellett és a templomból egyedül megmaradt, ma is álló szobaszékekkel és a templom előtti feszülettel együtt hirdették a múlt lelki kultúráját, a hívek áldozatkész buzgóságát és mint élő mementók sarkaltak bennünket az egyházi élet újból való, mielőbbi megindítására.
És a Gondviselés, Kegyelmes Püspök Atyánk útján, ismét ránk tekintett. És megsegített bennünket. Bertalan Sándor hitoktató személyében olyan derék papot küldött Dunaharasztiba, akinek volt szeme meglátni a rákócziligeti sebeket, hiányokat és meleg papi szíve megérezte egy Istent kereső, az Eucharisztia szent tüzeinél elmélyedni, Istennel és egymással eggyé forrni akaró, elhagyatott kis nyáj igaz, Istennek tetsző és kis jóakarattal megvalósítható, indokolt, nemes vágyait. Sok gáncs és megnemértés bozótján keresztülvágva magát, rendbehozta és felszerelte az egykori lelkészlakból átalakított kápolnát, kizárólag a rákócziligeti hívek személyes munkájából és adakozásából, az egyházközségtől erre a célra mindössze kb. 1.200.- Ft munkabér támogatásban részesülve. 1949. november 27-én a helyreállított kápolnát esperes plébánosunk megáldotta és ettől fogva szerény keretek között ugyan, de egyre fokozódó buzgósággal és egyre szélesebb körök bekapcsolásával folyik ott az istentisztelet.
Örömünket, hogy ismét van kápolnánk, csak fokozta Nagyméltóságod magas látogatása, amivel tavaly kis kápolnánkat megtisztelni kegyes volt és az az atyai megértő gondoskodás, amivel a mindennapos szentmiséket először csak élőszóval, az idén októberben pedig hivatalos, írásos engedéllyel is rendszeresíteni és biztosítani méltóztatott. És amikor mindezeket megtetőzte legutóbbi bőkezű ajándékával, a szép szentségtartóval. A hála adóját napi imáinkkal igyekszünk leróni Püspök Atyánkkal szemben.”
Az egyházközség kérése egyfajta hitvallásnak is felfogható, amint soraikkal alátámasztják kérésüket, amit 780 Rákóczi-ligeti és Petőfi-telepi hívő írta alá.
„Kegyelmes Atyánk! Rákócziligeti kisded nyája őszintén feltárta múltját és jelenét. Elmondta lelkének vágyait, odahelyezte főpásztori bölcs ítélőszéke elé szívét és kérését. Azt kérjük, Kegyelmes Atyánk, méltóztassék megfontolás tárgyává tenni előterjesztésünket, meghallgatni kérésünket. Tudjuk, hogy nem kis dolgot kérünk, de vállaljuk is a vele járó terheket és felelősséget. Fenti kimutatásainkból megállapítható eddigi eredményeink biztosítékot nyújthatnak Excellenciád esetleges főpásztori aggodalmaival szemben, egyrészt, hogy nem vagyunk egészen méltatlanok Püspök Atyánk kegyére, másrészt, hogy teljesítjük is azt, amit vállalunk.
Mi csak Atyát kérünk, aki lelkünknek atyja, aki teljesen a miénk, aki minket sajátjának érez, aki értünk misézik, imádkozik, aki valóban a miénk, aki Kegyelmes Atyánk helyett és irányítása mellett vezet bennünket ezen a rögös földi vándorúton, a becsületes, keresztény magyar élet útján az örök élet felé. Mi csak Krisztust akarjuk és azt szeretnénk, hogy Krisztus ne csak kis kápolnánkban lehessen közöttünk, hanem helyettese, felszentelt papja személyében itt járjon az utcáinkon, megforduljon házainkban, eljöjjön otthonainkba is, hogy az ő ajkán keresztül Krisztust hallhassuk, hogy itt éljen közöttünk, megszentelje életünk minden helyét és vonatkozását és felszentelt keze nyomán áldás fakadjon a mi kis falunkban, a mi lelkünkben Isten dicsőségére és – merjük ígérni – Kegyelmes Püspök Atyánk atyai szívének megelégedésére és örömére.
Ezt kérjük, ezért kopogtatunk, ezért imádkozunk!”
A kérés meghallgattatott: az önálló lelkészség 1951. február 1-én létrejött. Fehér Zoltán, az egyházközség megalapításával megbízott lelkész már március 12-én jelenti a püspöknek, hogy az új képviselő testület 20 fővel megalakult. Tagjai: Bányai Pál asztalos mester, Bodrogi József MÁV-nyugdíjas, Fehér József ny. postás, Ferenczi Gyula banktisztviselő, Forstner József hentesmester, Gubányi József MÁV-nyugdíjas, Hernádi Ferenc vállalati igazgató, Kiss Dániel mozdonyvezető, László Ferenc mérnök, Pathó Pál ny. fegyvergyári főtisztviselő, Ponácz István pékmester, Rácz János tisztviselő, Siegl János MÁV-nyugdíjas, Szendrődi Géza MÁV-nyugdíjas, Szerecz János nyugdíjas, Szoják János MÁV-nyugdíjas, Szvetnik János MÁV-nyugdíjas, Takács János festőművész, Ujvári Károly tisztviselő.
Ezzel az új egyházközség megkezdte működését. A hitélet úgy felpezsdült, hogy a jelentéssel egyidőben a lelkész engedélyt kért vasárnap délutáni misézésre, mert a kis kápolna két misén nem tudja kiszolgálni a megnövekedett számú híveket. Júniusban pedig tábori misére kért engedélyt a romtemplom területén, mert a nagy melegben a szűkös kápolnában többen rosszul lettek.
1954-ben új, fiatal lelkészt kap a közösség dr. Petényi Károly személyében, aki haranglábat épít a lerombolt templom helyén. Petényi után, 1955-ben érkezik Venczeli Béla plébános, aki haláláig vezeti a Szent Imre plébániát. Kezdetben a templomkertben sátorban, majd később albérletben lakik. Szolgálatának kilencedik évében kap csak új plébániát, miután le kell mondania a templom újjáépítésének tervéről. Munkássága alatt végigvezeti közösségét a szocializmus nem könnyű évtizedein, és a rendszerváltozás utáni nehéz éveken is, amikor hívei közül sokan vesztik el munkájukat. „1996 őszén az egyik vasárnapi misén rosszul lesz, majd bocsánatot kér, hogy a prédikáció csak olyan rövidre sikerült. Két hétre rá befejezi földi szolgálatát.” olvasható Bánfalvi Izabella egy korábbi írásában.
A plébánia vezetését Kárpáti Sándor alsónémedi plébános látta el 1998-ig, tőle az 1994-ben Dunaharaszti és Taksonyi egyházközségek élére kinevezett Láng András plébános vette át a feladatot. Az így már három plébániát ellátó András atya – aki egy beszélgetésen egyszer azt mondta, hogy ő Isten országát építi – nem mellesleg templomépítő plébánosként írta be magát a dunaharaszti egyháztörténelembe: 1994-ben, építésének 100-ik évfordulójára teljesen megújult a Szent István templom, 2012-ben újjáépítették a Kálvária kápolnát, majd 1921-re felépült a Rákóczi-ligeti templom is. Az eseményről „77 éves vágy teljesedett be: új templomot áldottak meg Dunaharasztiban” címmel számolt be a Magyar Kurír.
És valóban, egy régi álom beteljesülése volt ez az októberi nap, 2021-ben. De csak álmokból nem épülnek templomok. Temérdek munka, összefogás, jó társadalmi, politikai, gazdasági körülmények, adományok és segítők is kellenek.
De ez sem minden. A Rákóczi-liget története a példa arra, hogy egy közösség rendíthetetlen hite és akaratereje nélkül nincsen siker. Amikor a ligeti hívek egy ígéretes fejlődés közben ott álltak templomuk romjai előtt, amikor semmijük sem maradt, se templom, sem pap, akkor hitükből lélekben építettek maguknak templomot, és a templomépítés reményét stafétaként adták tovább a fiatalabbaknak, és midig volt, aki átvegye és továbbadja a stafétát, hogy most a hit diadalaként ott magasodjon az új Szent Imre templom a Rákóczi-ligeten.
Köszöntjük a 75 éves Szent Imre Plébániát!
Gáll Sándor
(Megjelent a Krisztus fénye 2026. 1. – virágvasárnapi – számában)