fiatal tehetség – AI– retro-futurisztikus – első filmes – eset a sirállyal
A Dunaharasztin élő Francesco Luigi Tassoni olasz édesapja után kapta nevét. A 22 éves fiatal Magyarországon született és végezte tanulmányait, anyanyelveként beszéli a magyar és az olasz nyelvet is. Nem lázadó, de nem áll be a sorba, ugyanakkor tiszteletteljes, alázatos, akiben az olasz temperamentumot akkor fedezhetjük fel, amikor világáról, a filmezésről és a fotózásról beszél.
Hogyan kerültél kapcsolatba a filmezéssel?
Már kisgyerekkoromban kibontakozott bennem a filmezés és a fotózás iránti szenvedély, kicsiként is imádtam elszöszölni azzal, hogy miként komponáljam a képeket, pedig akkoriban még azt sem tudtam, hogyan kellene fotózni. A képalkotási folyamatért viszont megőrültem; magával rántott ez az egész. Most apránként ennek a szenvedélynek a termését próbálom megmutatni.
Alapvetően autodidakta módon tanultam. Általános iskolában egy barátom által a szentendrei tévénél segédkeztem, így közelebb kerülhettem a kamerákhoz, a képi világhoz. Óriási élmény volt! A későbbiekben pedig elkapott a hév, elkezdtem önállóan tanulni: YouTube-on videókat néztem, jegyzeteltem, kis filmekkel próbálkoztam, folyamatosan fejlesztettem magamat.
Később a Kisduna TV-nél és az Antenna Hungáriánál dolgoztam operatőrként. Ez a tévés vonal sok szempontból hasznos volt: megtanultam, hogyan kell minél gyorsabban minél kreatívabb képet alkotni, miközben a technikához is közelebb kerültem. A Kisduna Tv-nél sokat tudtam tanulni, mert ott nem volt rajtunk akkora nyomás, mint az Antenna Hungariánál.
Mindeközben részt vettem egy amatőröknek szóló filmes kurzuson, ahol megismerkedtem egy focus pullerrel, Barta Ádámmal. Ő látta bennem a lelkesedést, az erőt. Nagyon hálás vagyok neki, mert bízott bennem; elhívott forgatásokra, ezzel még közelebb kerültem a filmes világhoz. Ott láttam, hogy egy forgatás igen aprólékos és összetett, nagyfokú precizitást igényel, és határozottan kell tudni, mit szeretnénk látni és láttatni.
2024-ben elkészült az első kisfilmed, „A deviáns”, amelyet júniusban bemutattak a Nemzeti Művelődési Intézet TehetségPaletta programjában. Te magad a sci-fi és a dráma műfajába sorolod az alkotást, az ajánló szerint egy olyan világról szól, „ahol a tökéletes harmónia érzelemmentes életet jelent. Egy dolgozó mindennapi rutinját követi – míg egy váratlan anomália mindent felborít. Ahogy valami tiltottat tapasztal meg, kezdi megkérdőjelezni a tökéletesség árát.” Hogyan született meg a történet?
Egyre jobban érzem magamban azt a nyomást, hogy az emberek az eszközök rabjává válnak. A technika által bárkivel tudunk beszélni, mégis egyre jobban elidegenedünk egymástól. Ülünk a villamoson egymással szemben valakivel, akivel jól elbeszélgethetnénk, mégis inkább a telefonunkat nézzük, elzárjuk magunkat a külvilágtól. Úgy válunk robotokká, hogy észre sem vesszük. Ez engem kifejezetten zavar. Sajnos, én is a rabja vagyok mindezeknek, de próbálom tudatosan kiszabadítani magamat. Innen indult az ötlet, hogy ezt a fájdalmat és dühöt kiadjam magamból, mert nagyon nem tartom jó iránynak. A koncepció – őszintén szólva – nem tudom, hogy hogyan jött… Alvás helyett az agyam pörgött, egyszerűen jöttek a képek, jöttek a gondolatok, és elkezdtem ezeket összerakosgatni, leírtam szavakat, alapötleteket, aztán egyszer csak összeállt az egész.
Milyen helyszíneken zajlott a forgatás?
Próbáltunk a jelenlegi tudásunkkal és eszközeinkkel egy retro-futurisztikus környezetet megteremteni. Egy olyan világot szerettünk volna létrehozni, amely egyrészt minimalista, másrészt nincsenek benne stílusok, nincsenek benne akár érzések, az egész egy steril környezet.
Az eredeti ötletem az volt, hogy kifejezetten brutalista stílusú épületeket (Jellemző vonásai a látszóbeton alkalmazása, a szigorú, monumentális formák, valamint a technikai és funkcionális részletek építészeti látványelemként való használata. – a szerk.) vegyünk fel, de erre nem volt lehetőségünk. A külső helyszínek jeleneteit végül Csepelen rögzítettük. Ez nagyon jó alternatívának bizonyult, hiszen az ott lévő, elhagyatott ipari környezet, gyártelepek – ha nem is a minimalista vonalat képviselik – megadtak egyfajta hangulatot, ami jól hozzájárult a filmhez.
Ezen kívül egy barátom házában forgattuk a filmet, ahol a főszereplő, Tina otthona ez a lakás. Néhány belső képet, például a főszereplőnk munkahelyi jeleneteit pedig a pincénkben vettünk fel.
Mi jelentette a legnagyobb kihívást a forgatás alatt?
Az idő…! Az nagyon… Igyekeztem precízen megtervezni, hogy milyen képek követik egymást, mennyi idő kell az átállásokhoz. Sikerült is hamarabb befejeznünk a forgatásokat, mert túl sok időt számoltam egy-egy átállásra, illetve jelenetre. Nehézség volt még, hogy szerettem volna bevilágítani bizonyos módon egy adott helyszínt, de megfelelő eszköz hiányában ezt nem tudtam megtenni.
Nekem ez az első kisfilmem. Ezen kívül gyakorolgattam, de nem ilyen szinten. Szerintem ez nagyon érződik például a világításomon, hogy még kezdetleges, de összességében elsőre elégedett vagyok.
12 fős stábbal zajlott a forgatás. Kikkel dolgoztál együtt?
Fontos kiemelnem, hogy voltak, akik mindenben segítettek, mint Ördögh Miklós, aki amellett, hogy szerepet is vállalt a filmben, a kamerák beállításától a díszlet kialakításáig, végzett feladatokat. Ez szintén igaz Herceg Tamásra, aki a hangosításon kívül a világításban is segített. Nagyon jó asszisztenssel dolgozhattam együtt: Bereczky Szilvia személyében, aki még nem vett részt forgatáson, de nagyon jól helytállt, gyorsan és hatékonyan átlátta, hogy hol, mit kell mondani, mikor kell meggyorsítani minket, hogy haladjunk. Úgy érzem, jól beosztotta a forgatási napjainkat. Két sminkessel dolgoztunk: Bódogh Katalin, illetve Baráth Lívia, akinek szintén ez volt az első forgatása, és örülök, hogy ő is részt tudott venni, neki is hasznos tapasztalat volt. Segítségemre volt Farkas Dávid, kameraasszisztens, focus puller. Schneider Richárd segítségével írtam a forgatókönyvet. Akiket pedig a filmben látni és hallani lehet: a főszerepet Kőrösi Maja játszotta, számára is jó tapasztalatnak bizonyult a forgatás, hiszen színésznőnek készül; mellette Ördögh Mixi és a már említett Ördögh Miklós szerepelt, illetve narrátorként közreműködött Katavits Kitti és Tuboly László.
Valamennyire célom volt, hogy akik kevésbé jártasak a filmes világban, kapjanak egy lehetőséget, hogy kipróbálhassák magukat nyomás nélkül, de egy olyan környezetben, amely érzékelteti a profi világot. Természetesen nem lehetett olyan magas szintű környezetet teremteni, amit a nagyoknál láttam, de megpróbáltam mindazt a saját eszközeimmel kicsiben létrehozni. Végül is egy jó hangulatú forgatás lett a vége, aminek nagyon örülök. Hálás vagyok a stábtagoknak, hogy részt vállaltak a forgatásban és segítettek nekem.
A te ötleted alapján valósult meg a film. Rád milyen feladatok hárultak? Mi mindent láttál el a forgatások alatt?
Próbáltam világítani, kamerával szépen komponálni, kivettem a részemet a helyszínek berendezéséből is. Egy kicsit próbáltam cateringes is lenni, amit kellett, azt igyekeztem megoldani. Ha tudtam volna klónozni magam, az még jobb lett volna…! Elég sűrű volt egy nap, így nehéz volt átlátni, hogy mi fog történni, mert amíg az egyik feladattal foglalkoztam, közben egy másikra is figyelnem kellett. Mivel nem volt rendezőnk, félig rendezői pozícióba is kerültem, amit szerintem nem láttam el kellően. Azóta ez is sokkal jobban érdekel, egyre többet olvasok a rendezésről, mert kifejezetten bosszant, ha valamit nem tudok maximálisan teljesíteni.
A budakalászi bemutató során a szakmában elismert mentorok értékelték a munkádat. Pozitív visszajelzéseket kaptál. Milyen javaslatokkal éltek?
A mentorok tetszését mind a film koncepciója, mind a képi világa elnyerte. Javaslataik révén egy másfajta látásmód nyílt meg előttem. Ők inkább a történetet szerették volna jobban boncolgatni. Meg is fogadom a tanácsukat, és igyekszem a történetet még tovább formálni. Szívesen fogok dolgozni rajta, mert ez a világ, ez a koncepció még most is rettenetesen tetszik.
Miként foglalnád össze „A deviáns” üzenetét?
Összességében elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó problémákat vethet fel. Sokan cáfolják, hogy okozhat problémákat, én viszont ettől függetlenül úgy érzem, még ha nem is vesszük észre magunkon, egyre lustábbá tesz, egyre jobban öli ki belőlünk a kreativitást. Bevallom, én is kértem segítséget tőle, de minél többet kérek, egyre jobban bánom, mert fontos, hogy végig menjünk a folyamatokon, hogy végiggörcsöljük, végigszenvedjük azt, hogy most nincs ötletem, mégis kell alkotni valamit, mert ettől fejlődünk, így tanulunk, ezzel válunk azzá, akik lenni szeretnénk. Szerintem ez egy nagyon fontos kérdés, mert ha ezt a folyamatot egy gombnyomással eltüntetjük, hiányosak leszünk.
A TehetségPaletta nemcsak film-, hanem fotóművészeti kategóriát is meghirdetett, amelyen 5 fotóval indultál. Miként választottad ki a kiállításra a fotókat?
Azokat a fotókat igyekeztem kiválasztani, amik egyrészt hozzám közel állnak, másrészt olyan pillanatot ábrázolnak, amik esetleg nem mindennapiak. Az egyik képemen (Gigiotto, gamberetti e nonna) az olasz nagymamám látszódik, aki éppen eteti a macskáját. Ez egy nagyon egyszerű pillanat, szerencsére szinte mindig nálam van a fényképezőgépem, azonnal le tudtam fotózni.
A szürke macskát apummal úgy nevezzük, hogy Gigiotto, a harmadik, mert a nagymamám minden macskáját Gigiotto-nak hívja. Ő nem szereti, ha hozzátesszük, hogy harmadik, mert Gigiotto egy van, kész, pont. Ez a kép tartalmilag és képileg is nagyon közel áll hozzám; nagyon szépek rajta a fények.
A Charmant című fotón egy, még az óvodából ismert régi barátom látható. Váratlanul esni kezdett az eső…, emlékszem, ahogy a barátom megállt, meredten nézte a tájat… Engem nagyon magával ragadott ez a pillanat! Külön tetszik benne, hogy a képen kalapnak tűnik, ami valójában esernyő.
A Tátva nyitva című képet – egy antikvárium kirakata – Budapesten fotóztam. A kép címe szójáték a „tárva nyitva” kifejezésből, hiszen az úriember éppen nyitott szájjal alszik, közben pedig nyitva van a boltja, és ha esetleg valaki betéved, és vásárolni szeretne, azt látja, hogy ő éppen bóbiskol. Ezt mókásnak találtam.
Dohában a vizes világbajnokságon készült a „Mi ez? Egy madár” kép. Több fotót is készítettem a toronyugrókról. Megtetszett az, hogy inkább ne lássuk, hogy hova esnek, hogy hova ugranak, csak azt lássuk, hogy zuhannak. Ennél a képnél volt az, ahol azt éreztem, hogy na, ez az! A képről a mentorok is elmondták, hogy a felhő is egyszerű, az égnek is van egy nagyon szép kék színe, szép alakja van a sportolónak.
Imádom Velencét, az itt készült fotóhoz egy kicsit vicces történet kapcsolódik. Hazafelé tartottunk, egy jól sikerült nap végén. Éppen szendvicset ettem, mondtam is a barátomnak, hogy milyen jólesik. Ebben a másodpercben éreztem, hogy valami arcon csap, a szendvicsem elrepül, a kezemben csak az üres papír maradt. Hirtelen nem értettem, hogy mi történik. Felnéztem, akkor láttam, hogy egy sirály először pimasz módon adott egy elegáns pofont a szárnyával, ezzel elterelte a figyelmemet, majd ellopta a szendvicsemet. Persze, egész Velence rajtam röhögött! Azért is fotóztam több sirályt, hátha elkapom, melyik volt az a pimasz. A választott fotón a tetszett a barátom távolba néző tekintete, a fények tükrözték a hangulatot, és véletlenül éppen ott volt egy sirály. Szinte magamat is láttam, ahogy mérgesen nézek a sirályra. Ez is egy elkapott pillanat: „A tolvaj” címet adtam a képnek.
A fotóművészeti kategóriában is mentorok értékelték az alkotásokat. A Te fotóid kitűntek a többségében természetfotók közül. Hogyan látták ezt a szakemberek?
Alapvetően itt is pozitív véleményeket kaptam. Kifejezetten jól esett, hogy az egyik mentor Fellinihez hasonlította a képeimet. Bevallom, még egy Fellini-filmet sem láttam, de rajta van a filmes listámon, és természetesen tudom, hogy ki ő, emiatt ez kifejezetten jól esett. Nekik is tetszettek a képekben, hogy átadják azt, mennyire keresem az abszurd, szokatlan, nem hétköznapi pillanatokat.
Körvonalazódik-e másik történet, amelyről újabb filmet készítenél? Milyen terveid vannak?
Igen, Péli Leventével dolgozunk rajta már hónapok óta, a scripttel szinte teljesen készen vagyunk. Egy egyszerű történet, egyelőre nem szeretnék többet elárulni róla. Témáját tekintve az előítéletekről szól, arról, hogy a feltételezéseinkkel szemben mi minden állhat a történetek hátterében.
A forgatást idén nyárra terveztük, de közben felvettek a dániai European Film College-ba. Az egyéves képzésen jó filmes alapokat kapunk, és rengeteg gyakorlatra ad lehetőséget. Ezért a forgatást eltoltuk jövő nyárra, de már most izgatottan várom! Bízom abban, hogy hasznosítani tudom a következő tanévben szerzett tudásomat és szakmai tapasztalataimat.
A mentorok olyannyira jó véleménnyel voltak Francesco munkájáról, hogy elismerésként meghívást kapott a novemberi Kárpátmedencei Összművészeti Fesztiválra, amelynek Kecskemét ad otthont. Addig is jegyezzük meg a Zest Films nevet, Francesconak pedig kívánjuk, őrizze meg a lelkesedést, lendületet, amit ez az általa választott szó is jelent.
Katavits Kitti
A deviáns c. film itt látható >>>
