Magyarországon 2000. június 16-ától emlékezünk a kommunizmus áldozataira, amikor az Országgyűlés február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. A szovjet megszálló hatóságok 1947-ben ezen a napon tartóztatták le és hurcolták el Kovács Bélát, az abszolút parlamenti többséggel bíró legnagyobb kormánypárt, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.
Kovács Béla kisparaszti családból származott. Az ő élete is földművesként indult, mintegy 30 holdon gazdálkodott, mellette aktívan részt vett a közéletben,1933-ban csatlakozott a Független Kisgazdapárthoz. Hamarosan a párt Baranya vármegyei főtitkára 31 éves korában pedig a párt országos főtitkárhelyettese lett.
Magyarországon a II. világháborút követően a Magyar Kommunista Párt a kommunista irányítás alatt lévő politikai rendőrség segítségével formálta át a társadalmi életet és építette ki a totális diktatúrát. Ennek a folyamatnak lett áldozata Kovács Béla.
Az 1945-ös nemzetgyűlési választásokon a Független Kisgazdapárt 57%-os abszolút többséget szerzett. Ennek ellenére a szovjet megszállók követelésére kénytelen volt koalícióra lépni a Magyar Kommunista Párttal, a Szociáldemokrata Párttal és a Nemzeti Parasztpárttal. A kisebbségben lévő kommunisták szalámi taktikája hadjáratot indítottak a velük nem teljesen lojális politikusok ellen.
Kovácsot egy koncepciós per keretein belül próbálták félreállítani, de nem sikerült megfosztani mentelmi jogától. Ugyan az ÁVO kihallgatta az Andrássy út 60-ban de nem tartóztathatták le.
Mivel a magyar hatóságoknak nem sikerült nekik félreállítani a kor egyik legnépszerűbb politikusát, 1947. február 25-én este a szovjet hatóságok köztársaság-ellenes összeesküvés vádjával letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol húsz évre ítélték.
Először a szovjet gulágon majd 1951. szeptemberétől a Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében tartották fogva. 1955-ben az ÁVH jászberényi börtönébe szállították, majd 1956. január 18-án a BM Budapesti Központi Börtönébe vitték, végül áprilisban engedték haza a családjához.
Ezt követően Kovács Bélátt a politikai rendőrség tisztjei havonta felkeresték egészen a forradalom kirobbanásáig. Hazaérkezését nem hozták nyilvánosságra, de hamar elterjedt a híre.
Nagy Imre földművelésügyi miniszternek kérte fel, de Kovács látta, hogy olyan emberek is voltak a kormányban, akik kiszolgálták Rákosit, ezért nem fogadta el a felkérést.
Végül államminiszterként és a Kisgazdapárt elnökeként vállalt szerepet a forradalomban. A szabadságharc leverését követően nem volt hajlandó a Kádár János vezette politikai életben szerepet vállalni; visszavonult vidéki otthonába, és a fogságban szerzett betegségeiben 1959. június 21-én elhunyt.
Kovács Bélát 1989. május 25-én rehabilitálta a Szovjetunió Legfőbb Katonai Ügyészsége. A magyar Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata alapján február 25. Kovács Béla elhurcolásának napja, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja.
Kligl sándor alkotása
A kommunista diktatúrák áldozatainak számát a történészek világszerte 100 milliónál is többre becsülik. Az áldozatok számát a kivégzettek mellett az éhínségek, kényszermunkatáborokban halálra kínozottak és a politikai üldözés következtében elhunytak jelentik .
A kommunizmus a legtöbb áldozatot – közel 65 millió embert – Kínában követelte, elsősorban
a „nagy ugrás” alatti éhínség és a „kulturális forradalom” idején.
A Szovjetunióban 20 millióra tehető az áldozatok száma elsősorban a sztálini tisztogatások, a Gulág-rendszer, valamint az ukrajnai éhínség (Holodomor) során.
Kambodzsában a Vörös Khmer 1975-1979-ig tartó rémuralma alatt 2 millió ember (az ország lakosságának egynegyede!) lett Pol Pot diktátor áldozata.
Kelet- és Közép-Európában is eléri az egymillió főt az áldozatok száma. Közöttük emlékezünk a 700 ezer magyarra, akiket szovjet kényszermunkatáborba hurcoltak, a 200 ezer magyarra, akik az 1956-os forradalom és szabadságharcot követően elhagyni kényszerültek hazánkat és arra a 70 ezer honfitársunkra, akiket 1945 után politikai okokból bebörtönöztek.
Sokkal nagyobb azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága tett áldozattá: akiket vallattak és kínoztak, akit börtönbe zártak, megbélyegeztek, akiket kirekesztettek a társadalomból, vagy mindazoknak, akiket az úgynevezett „puha diktatúrában” politikai nézetei vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek, vagy egzisztenciálisan ellehetetlenítettek; és azoknak is, akiket megfosztottak a szabad gondolkodás, cselekvés és választás lehetőségétől.