Csoóri Sándor Belépek most a régi házba című versének részletével kezdődik a Petőfi Irodalmi Múzeum beharangozója a költő emlékházzá berendezett, felújított szülői házának átadásáról.
A szülők halálát követően a ház évtizedekig üresen állt, állapota egyre rosszabb lett. 2025-ben az önkormányzat megvásárolta. A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, valamint nagyszabású összefogással az épületet a Magyar Kultúráért Alapítvány segítségével felújították. A házban helyet kapó emlékkiállítás és közösségi tér az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete szakmai irányítása alatt működik.
A múzeum többek között ezt írta bejegyzésében:
„A Hazaértem volna hát én is… című állandó kiállítás Csoóri Sándor életművének, költészetének állít emléket, kurátora G. Tóth Franciska irodalmi muzeológus, a látványtervező Ágoston István, grafikusa Bubik Veronika, a munkát Czifra Mariann koordinálta.
A kiállítás létrejöttében nyújtott felbecsülhetetlen segítségért köszönet illeti Csoóri Sándor özvegyét, Dr. Balogh Júliát, aki a hagyatékot kutatásra és közlésre a kiállítás rendezőinek rendelkezésére bocsátotta. Köszönet illeti ifj. Csoóri Sándort, a költő fiát, aki a család fotógyűjteményét a kiállítást létrehozók számára hozzáférhetővé tette.
A kiállítás létrejöttét támogatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A kiállítás a Magyar Kultúra Alapítvány, Zámoly Község Önkormányzata és az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum együttműködésében valósult meg 2025–2026-ban.” – olvasható a múzeum honlapján.
Csoóri Sándor
BELÉPEK MOST A RÉGI HÁZBA
Belépek most a régi házba
s megcsap a fölsárgított szobaföld
tonnás illata.
Lehetne ez a kárhozatomé is.
Lehetne fakó börtönöké,
melyek, lomha sarokvasakon,
itt nyitódtak-csukódtak
folyton körülöttem.
A kulcsra zárt diófa szekrényből most mégis
annyi madarat hallok énekelni,
amennyi egy erdőben sincsen.
Rigó, ökörszem, gébics.
Ki csalta ide vissza őket? Ide,
hová lankasztó nyaraimon
a mezítlábas tenger is eljárt,
s a nagy huzatban, mézes pántlikákon,
halott legyek röpültek?
S ni csak a magára maradt meggyfa asztal!
Örökös helyén ott áll.
Kemény lapjában olyan ma is a gyűrűs fabog,
mint amikor udvara van a teleholdnak.
Talán ha még egyszer
odaülhetnék mellé
s eleven kés nyele koppanna rajta,
kinőne újra otthoni hajam,
jobb oldalamon szívem,
s megindulna a falióra is,
ahogy a tavasz indul,
sárgaréz sétálóján legapróbb Napommal
Az emlékház avatásáról a Kultúra.hu beszámolója itt olvasható >>>