Megérkezni az üres teljességbe
Filip Tamás írása
Megjelent a Magyar Napló 2025. márciusi számában
Tornai Szabolcs édesapja „keletiségéről” szóló könyvének borítóján a negyvenes éveinek közepén járó költő arcképe látható, egy szelíd, tűnődő és mégis határozott férfiarc, amely minden bizonnyal bizalmat ébreszt abban, aki ránéz. Hogy miért kezdem a recenziót ezzel a talán felszínesnek látszó megjegyzéssel, nem tudom.
Talán azért, mert ez teszi nyilvánvalóvá, hogy egy hús-vér ember a főszereplője ennek a könyvnek, egy kereső, önmaga határait kutató, azokon újra meg újra túllépő személyiség, aki hatalmas szövegkorpuszt hagyott ránk, olyat, amely kiköveteli a hozzá méltó elmélyült figyelmet. A könyv szerzője a költő fia, ami sajátos fénytörésbe vonja mindazt, amit olvashatunk. Valószínűleg az a legjobb olvasói stratégia, ha ezen a tényen azonnal túllépünk, és kizárólag a szerző mondandójára, illetve mondandójának szuggesztív előadásmódjára fókuszálunk. Ebben mindenképpen nagy késztetés, hogy Tornai József költői nagysága, egyáltalán a törekvései, nyughatatlansága, melyet a haláláig sorjázó kötetek nem csillapuló intenzitása igazol, mindenképpen méltó az elemzésre, értékelésre, hiszen önmagunknak szolgálunk azzal, ha a huszadik század egyik monumentális lírai életművét nem engedjük elsüllyedni, ha ezúttal nem hisszük el Falusi Mártonnak, hogy „ma már csak elfeledett szerzők vannak”. Ezt a keserű bonmot-t könnyű igaznak érezni, de ezúttal is igaz, hogy mindig ,,lesz a veszett ügynek bolondja”. Ezúttal éppen a fiú, de társszerzőnek beállhat mellé mindenki, aki elolvassa a könyvet, és engedi, hogy hasson rá.
Tornai Szabolcs könyve fókuszába a kereszténységbe születő, abba szocializálódó Tornai József keleti vallások, kultúrák felé fordulását emeli. Olyan út ez, melynek nem a kiindulástól való elfordulás a lényege, hanem sokkal inkább az azzal szintézist teremteni képes stációk megtalálása. Tornai József mindig „új s új lovat” kért és kapott a sorstól, mint aki tudta, célja felé olyan úton kell haladnia, melyhez kevés az addig megélt, megtapasztalt szellemiség, melyről mindig bebizonyosodik, hogy nem képes elegendő energiával szolgálni a teljességhez. Törekvései, de még inkább a hiányérzetei a Kelet felé fordították, ami a nyugati ember számára ab ovo nagy próbatétel, hiszen gyakorlatilag már az első pillanatban elveszíti azokat a fogódzókat, amelyek meglétéről talán nem is volt biztos tudása, de a hiányukra való rádöbbenés szinte vészjelekkel szolgál. Innen továbbhaladni már nagy és valódi elszánást igényel, ami Tornai Józsefben nyilvánvalóan megvolt.
Tornai Szabolcs vállaltan az édesapja költészetének irodalomtörténeti értékelése, besorolása körül mutatkozó leegyszerűsítések, bizonytalanságok miatti hiányérzet okozta lelki alapállásból építette fel a könyvet. A recepcióba való alapos betekintést a költőnek a saját műveit értelmező írásain túl Csoóri Sándor, Pécsi Györgyi, Végh Attila, Győrffy Ákos, Szentmártoni János, Jánosi Zoltán, Alföldy Jenő, Horgas Béla, Kiss Dénes, Juhász Béla idézett elemzései szolgáltatják, melyek mindegyike észleli Tornai József lírájának monumentalitását, egyediségét, erejét, ám Tornai Szabolcs véleménye szerint
„bár eljutottak a lényeg közelébe is, a legnagyobb mélységek rejtve maradtak előttük”. Ennek alapos megkutatása adja a könyv egyik legmegkapóbb tömbjét. Tornai József költészetének
„egyedülálló totalitását” huszonöt rétegben, mintegy ötven oldalon át tárja az olvasó elé. Kulcsszavak ebből a szinte kisenciklopédiaként olvasható részből: önmeghaladás, létlíra, lényeglátás, őshiány, kinyitódás, metafizikai igény szülte költészet, a totális ellenállás/újragondolás/újrakezdés/szintézis költészete, az ősinek és a modernnek, a gondolatiságnak és az érzékletességnek az egysége. A szerző számára mindez arra szolgál, hogy bevilágítsa vele Tornai József keletiség felé vezető útját. „Ami az önmeghaladást, Tornai József egész költészetének alapvető célját illeti: Tornai Józsefnek azért is kellett a belső sugallataira hallgatva a Kelet felé fordulnia, mert míg Nyugaton nincs hagyománya az önmeghaladásnak, Keleten óriási hagyománya van az önfelülmúlásnak.” Tornai József keleti filozófiákhoz, keleti vallásokhoz, legfőképpen a buddhizmushoz való eljutásában fedezi fel az emberi, alkotói kiteljesedést. Ennek kimondásakor konfrontatív alapállást vesz magára, ami némileg ellentmond annak, hogy a kiegészülés, az elveszített teljességbe való visszaolvadás, a szintézis jön létre Tornai József nagy verseiben. Az inga azonban sajátos módon visszabillen: a szerző apja szemléleti, alkotói kiteljesedését, üzenetének kiáradását akként nevesíti, hogy „József evangéliuma”, s ezzel mint egy visszacsatolja az út kezdetéhez, a keresztény üzenethez, az Újszövetség örömhíréhez.
A kötet igen nagyot vállal, mert egy hatalmas életmű számlálhatatlan darabjából kellett hozzá lepárolni azt a sokszor és sokféleképpen megfogalmazott, folyton újragondolt, újraírt lényeget, ami talán abban ragadható meg, hogy Tornai József világában Buddha azon közlése, hogy „gyakran időzöm az ürességben”, lényegében azonos jelentésű azzal, hogy „gyakran időzöm a totalitásban”. A költő „fénylő intellektusa” nem rendelkezik nagyobb teremtő erővel, mint „elragadtatott indulata”, így az ő esetében is megvalósulni látszik az, hogy a vers többet tud alkotójánál. Tehát amikor a költő szól a saját verséről, akkor nem arról beszél, hogy mit írt bele, hanem gyakorta arra csodálkozik rá, hogy verse milyen bölcsen élesíti ki azt, amit ő az írás során csak tükrök homályán át látott. Ha pedig nem maga a költő beszél minderről, hanem valaki más, annak nincs ilyen tapasztalata, annak számára a megtestesült mű és az általa hordozott „tan” különösebb nehézség nélkül tekinthető csaknem azonosnak.
Tornai Szabolcs vállalása az volt, hogy bebizonyítsa: édesapjának a költészet erdejében tett több évtizedes útja Nyugat felől Keletre vezetett, és bár útközben felszámolódott az „én”, de van helyette önmagában nyugvó, támaszokra nem szoruló tudat, mely „az ürességben is önmaga tud lenni”.
FILIP TAMÁS magyar költő, szerkesztő, a Magyar Írószövetség választmányának tagja.
Csepelen született 1960-ban. Az ELTE Állam- és Jogtudományi karán végzett 1984-ben. Bíróságon, majd az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, 1991-től közjegyző. Irodalmi pályáját az 1980-as évek elején kezdte.
Mesterének Nemes Nagy Ágnest vallja, akit az objektív líra legjelentősebb magyar képviselőjének tekint, és poétikai értelemben követni kíván.Első publikációit az ELTE Jelenlét antológiáiban és az Egyetemi Lapokban, majd 1983-tól országos folyóiratokban is közölték. Első kötete 1986-ban jelent meg, Fékezett habzás címmel. Ugyanebben az évben egyik szereplője volt A költészet másnapja című antológiának, amely fiatal költők verseit közölte. Verseken kívül esszéket és recenziókat publikál. Verseiből megjelentek francia, angol, orosz, szlovák, spanyol, szerb nyelvű fordítások.
Napjainkig tíznél is több kötete és számtalan írása, verse jelent meg folyóiratokban, internetes oldalakon. Szerkesztőként a Kortárs és a Magyar Napló folyóiratnál gondozta a versrovatot és a Dokk.hu internetes költészeti portál művészeti vezetője volt.
Elismerései:
Nizzai Kavics-díj (2004)
A Quasimodo költőverseny zsűrijének elismerő oklevele (2004, 2005, 2006, 2012)
Csepeli Örökség-díj (2011)
Budapestért díj (2015)József Attila-díj (2017)
Kapcsolatunk Filip Tamással közel három évtizedre nyúlik vissza. Megalakulása után az ő közjegyzői hitelesítésével indult útjára a ma is aktívan működő Dunaharaszti Polgári Kör. Költőként többször volt a Laffert Kúria vendége is. 2014-ben költészet napján ő volt a rendezvény főszereplője.
Tornai Szabolcs filozófus, író, tájfutó, két gyermek édesapja, Tornai József Kossuth-díjas költő fia.
1971-ben született Budapesten.
Első könyve, A világ mint téveszme, az emberi lét alapkérdéseit feszegető, filozófiai mű 2009-ben jelent meg.
Eksztázis − Futás és önmegvalósítás című második kötete, amely az Athenaeum Kiadó kiadványa, a futás lelki, mentális és spirituális oldaláról ad átfogó képet 450 aforizma formájában. Az elmúlt másfél évtizedben írt − művészeti, filozófiai tárgyú − esszéinek gyűjteménye, A meglepetés lépcsőfokai a 2015-ös könyvhéten látott napvilágot. 2024-ben jelent meg „Az egy álma a kettőről című monográfia, édesapja, Tornai József spirituális költészetéről. (Atheneum Kiadó)
2014-ben Dunaharasztin
2014-ben Dunaharasztin
