Hősök és árulók

Hősök és árulók

A történelem pillanatok alatt képes hőssé emelni az erkölcsi tartással rendelkező, Teremtőjének és Hazájának elkötelezett embert, s ugyanígy tudja a megvetés szemétdombjára hajítani a csak önmagában hívő, zsarnoki hatalmat kiszolgálót. Az 1956-os forradalom is így késztette egyértelmű állásfoglalásra a társadalom minden tagját, választóvízként kimosva a szennyet az értékek közül. Ez a történelmi időpillanat kötötte össze a tanár Brusznyai Árpád és a pártfunkcionárius Pap János sorsát is rövid időre, hogy aztán a nemzet színe előtt megmérettetve, ki-ki haladjon tovább a maga által választott úton: Brusznyai a hősin, Pap a megvetettekén.

A klasszika-filológus tanárt, Brusznyai Árpádot a közbizalom ültette a veszprémi Forradalmi Tanács alelnöki székébe, és a körülmények alakulása folytán rövidesen első számú vezetőként igyekezett az eseményeket úgy irányítani, hogy mielőbb megszűnjenek az utcai zavargások, rend és nyugalom legyen a városban és környékén. Minden tette arra irányult, hogy a legkisebb emberveszteséggel sikerüljön lecsillapítani az indulatokat, aki nem vétkes, annak ne ártsanak, aki ellenben bűnös bármilyen nép elleni tevékenységben, az kapja meg a megérdemelt büntetését, de tisztességes bírói eljárásban. Pedig bőven lett volna oka a bosszúállásra, családjuknak – volt csendőr édesapjának, katolikus pap bátyjának és neki – bőven kijutott a nélkülözésből, állástalanságból, börtönből és kitelepítésből. Erkölcsi nagyságát dicséri, hogy egyetlen pillanatra sem kívánta megtorolni a kommunista hatalomtól elszenvedett sérelmeket. Mivel mélyen meg volt győződve ártatlanságáról, nem menekült külföldre a forradalom leverésekor. Első letartóztatásakor, 1956 novemberében a Szovjetunióban hallgatták ki ottani állambiztonsági tisztek, és ők sem találtak ellene szóló bizonyítékot, így szabadon engedték. Később mégis katonai bíróság elé került, ahol első fokon életfogytiglani ítélettel sújtották. A történet itt akár véget is érhetett volna, ha ekkor új szereplőként nem lép színre Pap János.

Pap igazi kommunista káder. Érettségi után azonnal megtalálja az érvényesülés útját: belép a MKP-ba. Egy év múlva (!), 1947-ben már az Ajkai Hőerőmű párttitkára. Pártiskolát végez, majd az MDP Megyei Bizottságán tölt be különböző funkciókat. Útja 1956. november 4. után szinte törvényszerűen az MSZMP-hez vezet. 1957–1961 között megyei első titkárként részt vesz a munkásőrség megalakításában és a téeszesítésben is. Munkásságát pártja Központi Bizottsági tagsággal jutalmazza, sőt 1961-ben belügyminiszterré, majd miniszterelnök-helyettessé nevezik ki. 1965-ben tér vissza a megyei pártbizottság élére.

Pap frissen megválasztott megyei titkárként nem tud belenyugodni, hogy Brusznyait első fokon „csak” életfogytiglanra ítélték, ezért akcióba kezd. Ennek részleteiről egy, a „rendszerváltozás” időszakában előkerült dokumentum számol be. A feltalált hivatalos levél a Legfelsőbb Bíróság Elnökének íródott, és hosszan sorolja Brusznyai bűneit, a hatalomátvételtől a párt szétveréséig (!), majd tolmácsolja a megye kommunistáinak elítélő véleményét a Népbírósági Tanács „enyhe” ítéletével kapcsolatban: „A megye kommunistái, becsületes dolgozói – a népi demokratikus államrend megdöntéséért küzdő vezető szerepet játszó ellenforradalmárok felelősségre vonásánál – a legsúlyosabb ítéletet várták nem pedig a törvényes büntetési tétel minimumát. Kérjük a Legfelsőbb Bíróságot, hogy az ügyben – mely fellebbezés alatt áll – a törvényeinknek megfelelő komoly ítéletet hozzon” – teszi meg „ajánlását” Pap, az az ember, akit ’56 őszén épp Brusznyai ment meg a forradalmárok haragjától. A „kérés” meghallgatásra talál, s Brusznyai Árpád 1958. január 9-én a himnuszt énekelve megy a bitófa alá, s kerül be egyúttal a magyar dicsőség könyvébe. Egykori tanítványa, Balogh Elemér író mondja: „A magyarság sokszor keserves, még többször dicsőséges történelmi küzdelmeinek bemutatásával gerincességre, tisztességre, hazaszeretetre nevelt bennünket… A marxi–lenini szocializmust az emberi elme legpusztítóbb, antikrisztusi torzszüleményének tartotta, amely nem a munkásembereket kizsákmányoló tőkés rendszert, hanem az erkölcsi világrendet zúzta szét. Ezért a megingathatatlan meggyőződéséért vállalta a halált.”

Pap János csillaga ezt követően még jó ideig emelkedik, s már a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével a zsebében lesz öngyilkos 1994-ben. Gyalázatos tette halálában sem engedi nyugodni: többen azt vélelmezik, hogy nem a saját ujja sütötte el a gyilkos fegyvert.

Brusznyai Árpád és Pap János. Egy generáció, két ember és két sors.
Hősök és árulók…

2009