Az asszony nehezen kormányozta a megrakott, jobb felé folytonosan kitörni akaró bevásárlókocsit, majd megállt, végigtekintett a pénztársoron, keresve, hol végezhetne gyorsabban, hová érdemes beállni. Nem volt egyedül, gyereke a kocsi ülőkéjén trónolva csendben majszolt egy kezébe nyomott Túró Rudit. Otthon is maradhatott volna, a szomszédasszony felügyeletére bízva, de mióta élettársa elhagyta őket, letehetetlen batyuként cipelte magával a kicsit, akárhová is ment. Úgy ragaszkodott hozzá, mint aki attól tart, ha nem vigyáz, akkor egy szép napon ő is elhagyja, s így teljesen magára marad. A gyerek apjával való kapcsolata gyors és nagy szerelemmel indult annak idején, és hirtelenül, eléggé váratlanul ért véget, a kicsi másfél éves kora táján. Kijózanító esemény volt ez számára, pillanatok alatt visszarántotta a rideg napi valóságba, álmodozásának, tervezgetésének színes fantáziavilágából. Jó pár hétig mindennek elmondva szidta a férfit, de később, némi önkritikát gyakorolva már önmaga felelősségét is felismerte a történtekben, belátta, az újszülött érkezésével alaposan lecsökkent a párjára fordított figyelme. Persze lehetett volna az is türelmesebb és megértőbb, de nem így tett: egyik éjszaka – a már szokásossá vált esti szóváltásukat követően – néhány holmit bedobott a sporttáskájába, és rövid búcsúlevelet hagyva elment. Azóta a világot járja, legalábbis erről tanúskodtak azok a különböző összegű csekkek, melyek nagy ritkán érkeztek, más-más feladóhelyről.
Az asszony nem volt barátkozó típus, kevés ismerősét a munkahelyein szerezte, és heti két- három telefonhíváson túlmenően, senkivel sem tartott szorosabb személyes kapcsolatot. A családi szálak is elszakadtak már, szülei nem éltek, egyetlen testvére pedig külföldre ment férjhez. Egyszer meg is látogatta őt, de a hivalkodóan gazdag környezet láttán kisebbségi érzése támadt, ami aztán távolságtartáshoz vezetett. Az utóbbi időben kapcsolatuk már csak karácsonyi, névnapi üdvözletek váltására korlátozódott. Egyetlen szórakozása az internet volt, a világhálón való barangolás teljesen kikapcsolta, elvarázsolta. Esténként, amikor a kicsit elaltatta, szinte azonnal nyitotta a laptopját, és a sztárok, celebek cifra világától csak a késő éjszakai időt jelző óra tudta nagy nehezen elszakítani. Egyik este egy női portálon játékból kitöltött egy partnerválasztó tesztet, a válaszaira kapott pontszám szöveges kiértékelése szerint ő olyan típusú nő volt, aki párválasztáskor inkább leendő gyermekeinek igyekszik genetikailag megfelelő apát választani – ösztönösen –, sem mint magának életre szóló társat. Ezen kissé elgondolkodott, végül is a vele történtek megerősítését látta benne.
A kicsivel kettesben maradva, anyagi helyzetük érezhetően romlott: hónapról-hónapra éltek, s bár nem nélkülöztek, de nagyon meg kellett gondolni, hogy hova és mire költenek. Szerencsére az öreg Suzuki még megbízhatóan működött, havonta egyszer félig töltötték a tankot, s ez épp elegendő volt eljutni a gyerekorvoshoz vagy az üzletközpontba. Korábban élettársa intézte a heti nagybevásárlás, péntekenként a műszak végeztével kitérőt tett, és megrakott csomagtartóval érkezett haza. Ő változtatott ezen, inkább hétfőn vásárolt, amikor kevesebben voltak, kényelmesebben lehetett közlekedni és válogatni a gondoláknál. Ilyenkor felvette a gyereket a bölcsödében, beültette a gyerekülésbe, és beszélgetve, énekelve autóztak a boltig. Még saját parkolót is foglaltak maguknak, a szélső sorban, a kiserdő mellett, ahol már csak ritkásan állnak autók, így nem nyitják egymásra a kocsiajtókat, meg a ki-be szállás is könnyebb. Ha nem volt forgalom, akkor megengedte a gyereknek, hogy a tárolóhoz fusson és válasszon egy bevásárlókocsit, aminek aztán lehajtható ülésén elhelyezkedve nézelődött, míg anyja kereste a cédulájára összeírt vásárolnivalókat.
A mai nap jól sikerült, mindent megkapott a listán szereplő cikkekből, ráadásul még olyan húsos csontot is talált a hűtőpultban, ami kis túlzással akár oldalasnak is megfelelt. Rögtön eltervezte, hogy lefejti a hús javát, a maradékból pedig jó kis levest főz. Az ötlettől felvidulva gyorsan kipakolt a pénztárszalagra, majd fizetett, és kártyáját eltéve, jókedvűen indult a kocsihoz. Először a gyereket rögzítette a gyermekülésben, majd hátrament pakolni. Válltáskáját, hogy szem előtt legyen, betette a csomagtartóba, aztán a megszokott rendben – a zöldséggel, gyümölccsel indítva – kezdte a szatyrokba átpakolt árut sorban elhelyezni. A vitatkozásra kezdetben fel sem figyelt, csak amikor már kiabálást hallott, akkor kapta fel a fejét és nézett vissza. Úgy húsz méterrel arrébb egy tarka ruhás nő veszekedett egy férfival, egyre nagyobb hangerővel, s amikor az ordítozás már ordenáré stílusra váltott, a pakolásban megzavart asszony felháborodásában teljesen hátrafordult. Az alig hallható zajra, ami egy cipőtalp megcsúszása is lehetett, visszakapta a tekintetét, még éppen idejében, hogy az autó szélvédőjén keresztül lássa, miként tűnik el egy rohanó alak a parkolót övező kiserdő fái között. Nem is értette hirtelen, hogy mi történt, folytatni akarta a rámolást, amikor villámcsapásként érte a látvány: míg hátrafordult a hangoskodók felé, válltáskája eltűnt a csomagtartóból. Hihetetlen, felfoghatatlan volt a dolog, vagy fél perc is eltelt, míg tudatosult benne, hogy meglopták. Kikapta a gyereket az ülésből – aki azonnal sírásban tört ki -, és berohant vele az áruházba a biztonságiakat keresve. Hamar kiderült, hogy ők semmit sem tehetnek, ami történt az rendőrségi ügynek minősül. Még szerencse, hogy a telefon a farmerja zsebében volt, így ki tudta hívni őket.
A járőr viszonylag gyorsan a helyszínre ért, éppen akkor, amikor a bank sms üzenete befutott arról, hogy háromszori hibás pin kód megadása miatt a kártyáról történő pénzfelvétel meghiúsult. Bankszámlája így már nem volt veszélyben, de ijesztően hosszú lista került a rendőrök jegyzetfüzetébe, amikor feljegyezték az ellopott táskában lévő igazolványokat és egyéb tárgyakat: személyi, lakcímkártya, jogosítvány, forgalmi engedély, TB kártya, adókártya, bankkártya, BKV bérlet, lakáskulcsok, készpénz, stb.. Az asszony az elkövetőről sem tudott személyleírást adni, mivel csak egy pillanatra, és már távolról látta, így csak egy kopasz fej, napbarnított bőr és sötét pulóver látványa maradt meg emlékezetében. A rendőrök búcsúzáskor annyit még megjegyeztek, hogy ők nem mondhatják, hogy iratok nélkül vezessen haza, de ha mégis megteszi és igazoltatnák útközben, akkor mesélje el, hogy mi történt, s ha jóindulatú járőrrel találkozik, akkor talán nem fogják megbüntetni.
Mikor a hatóság eredménytelennek minősítve a nyomozást, lezárta az ügyet, az igazolványok többségét is sikerült – nem kevés utánjárással – pótolni. Persze minden pénzbe került, a teljes zárcsere költsége és a különböző illetékek, díjak alaposan megrendítették kis háztartásuk pénzügyi egyensúlyát, ezért jól esett az asszonynak, hogy munkatársai gyűjtést szerveztek anyagi kárainak enyhítésére. Lelki sérülése már nehezebben gyógyult, éjszakánként fel-felébredt és emésztette magát: miben hibázott, mit csinált rosszul, hogy ez történt vele? Aztán gyógyszerfelíratáskor elbeszélgetett a sokat megélt háziorvossal, aki meggyőzte őt: nem neki kell szégyellnie magát, hanem annak, aki megélhetésre hivatkozva bűnözik, veszélyeztetve ezzel mások anyagi, fizikai, lelki biztonságát. Ráadásul nem is élelmet lop az áruházban, hanem értéket a parkolóban!
Amikor három hét múlva ismét bevásárolni indultak, a gyerek megkérdezte, hogy megint „oda” mennek-e? Miközben gyorsan átgondolta, mit válaszoljon neki, szeretett nagyapjának kedvenc mondása jutott eszébe – „Gyáva népnek nincs hazája!” -, s határozottan, a maga eltökéltségét is megerősítve ezzel, válaszolta a kicsinek: – Természetesen odamegyünk!
Bencsik László
