Nyárköszöntő hangverseny a dunaharaszti református templomban

Vasárnap még az időjárás is nyárköszöntő hangulatban volt: a szép idő is segítette, hogy a református templom megtelt a fellépőkkel és a közönséggel. A háziasszonyi feladatokat most is Faragóné Sárdy Emőke látta el. A program közös énekléssel kezdődött: Sőtér Katalin, református karnagy vezetésével a fellépők és a hallgatóság alkalmi kórussá válva, három szólamban énekelte el Meir Ben-Uri: Messziről száll dalunk című kánonját, majd Csapó Bálint tiszteletes köszöntése nyomán ismét dalban folytatódott a rendezvény.

A Blumenstrauß kórus előadásában a helyi német nemzetiség kultúrájából kaptak ízelítőt a jelenlévők. Egy régi ballada, népszokásokat és XX. századi tragikus történelmi eseményt (malenkij robot) feldolgozó, megható népdalok szólaltak meg Krauszné Hommer Zsuzsanna karvezetésével, Palyaga Máté és Valentin István hangszeres kíséretével.

Vonós kvartett

Két kórus fellépése között a Dunaharaszti Zeneiskola növendékeinek hangszeres produkciója, a Ficsor Szonja, Gecsey-Horváth Hajnalka, Krausz Edina és Maruzsa Mária tagokból álló vonós kvartett színesítette a hangversenyt Krauszné Hommer Zsuzsanna zongorakíséretével és Mátyás Olga felkészítő tanár vezetésével.

Szent Cecília Kórus

Az őket követő katolikus Szent Cecília kórus előadásában Loyolai Szent Ignác imáját, majd két – Esterházy Pál Harmonia caelestis kötetéből, valamint egy húsvéti Mária himnuszra komponált –motettát hallhatott a zeneértő közönség. A kórust Túri Péter karnagy, kántor vezette.

Fiatal tehetségek

Ezután a Zeneiskola egy ígéretes klarinét szólistája, Gerencsér Gábor – Farkas Gábor tanítványa –, Schubert Ave Maria című örökbecsű művét adta elő, nagy sikerrel.

Baptista énekegyüttes

A baptista énekegyüttes Tisza Attila lelkipásztor vezetésével lelkesítő egyházi dalokat (Jöjj, itt az idő, hogy dicsérd; két, Éneklem a te jóságodat; Minden nap) adott elő gitár- és zongorakísérettel.

a református Charis kórus

A házigazdák református Charis kórusa, Sőtér Katalin vezetésével három művet – Lynn DeShazo: Ősi szó, Reuben Morgan: A gyenge szól és Michael W. Smith: Agnus Dei – Hallelujah – adott elő, majd egyesülve a Szent Cecília kórus tagjaival, közös előadásban Harmat Artúr: 150. zsoltár feldolgozás. című művét adta elő. Zongorán Túri Péter közreműködött.

Közös záróének

Végezetül – a kezdéshez hasonlóan – ismét közös éneklés zárta a színvonalas hangversenyt. Az ökumenikus együttlét, a zene egyesítő ereje, a nyárköszöntő hangulat folytatására is buzdító ének – Isten szívén megpihenve forrjon szívünk egybe hát! – emlékével, talán a jelenlévők többségének nevében is elmondható, hogy köszönjük a nagyszerű szervezést és várjuk a folytatást!

GS