Szigliget helyén a miocén korban még tenger, majd később a Turáni-tó egy része hullámzott. A Balaton kialakulása után még sziget volt, csak a víz lassú visszahúzódása után alakult ki mai elhelyezkedése. Története a kőrézkorig nyúlik vissza. A terület ősidők óta lakott volt, ezt kő-, réz- és bronzkori leletek, valamint az utánuk megjelenő kelták nyomai bizonyítják.
A rómaiak jelenlétét igazolják a szőlőforgatás közben előkerült római sírok, kőkoporsók, edények, ékszerek, gazdasági eszközök és római pénzek, utalva arra, hogy az itt élők ekkor már római módon éltek, gazdálkodtak és ismerték a szőlőművelést.
A népvándorlás alatt a hun birodalom szétesése után, a régészet által Keszthely-kultúra népei avarok uralkodnak. Az ő uralmat megdöntő frankok hűbéreseként kialakult szláv hercegséghez tartoztak minden bizonnyal Szigliget lakói is, a magyarok megjelenéséig, a X. század elejéig. A Tapolcai és Káli-medence közti terület Kál horka, majd fiának, Bulcsunak – a Vérbulcsu, vagy Lád nemzetségnek – birtokai közé került. Ezt bizonyítják a Köveskál, Mindszentkálla, Szentbékálla, és Badacsonylábdihegy (korábban Lád), valamint még néhány, már csak oklevelekből ismert középkori falu nevei.
A 13. század első felében Szigliget királyi birtok lett. Egy1260-ban írt oklevél szerint IV. Béla a Balaton egyik szigetét – Szigligetet – a pannonhalmi bencéseknek adja, hogy ott várat építsenek, ami a vidék sorban épülő várai, Hegyesd, Csobánc, Tátika, Rezi, Tihany, Sümeg mellett két év alatt fel is épült. A királynak megtetszett az egy oklevélben is említett „jó és hasznos” vár, hogy megépülte után, más birtokokért cserébe visszavette a bencésektől. A falu és a vár sorsa ettől az időtől fogva szorosan összefüggött, ami nagyban nehezítette a lakosság helyzetét a várkapitány kénye-kedve szerint fellépő földesúri igényeknek köszönhetően. Az Árpád-kori falu hanyatlásnak indul, míg a XV. század elejére a vár alatti feljáró út közelében kialakul az új Szigliget. A következő századok alatt több tulajdonosa is volt a várnak, míg végül a birtokosváltások után 1521-ben a tóti Lengyel-család tulajdonába kerül.
A mohácsi csatavesztés után a Szapolyai Jánoshoz húzó Lengyel családtól I. Ferdinánd hűtlenség címén elkobozta a várúr birtokait és azt enyingi Török Bálintnak adományozta. Szigliget az 1540-es években került vissza a Lengyel-családhoz. kezére. A családdal rokon Palonai Magyar Bálint, a törökök és magyarok által egyaránt tisztelt végvári vitéz lett Szigliget és Fonyód várak kapitánya, aki haláláig helytállt a törökkel szemben. Halála után a vár sok viszontagság közepette is ellenállt a török veszélynek.
A vár hadászati jelentősége a török hatalom hanyatlásával folyamatosan csökkent, fenntartására a király egyre kevesebbet fordított. A 17. század legvégén villámcsapás következtében kigyulladt és nagyobb része leégett. a várra vonatkozó oklevelek, számadások és egyéb feljegyzésekkel együtt. A pusztulást gyorsította, hogy Lipót császár 1702-ben elrendelte a magyarországi várak legnagyobb részének tervszerű lerombolását.
A 18. század második felében a Lengyel-család egy kúriát építtet a vár alatt. A vár körüli mocsaras területet lecsapolásával a gazdasági fellendülés évei következtek. A jobbágyokat 1844-ben felszabadították. Utolsó birtokosa az Eszterházy család volt a II. világháború végéig. A főleg mezőgazdaságból élő település terjeszkedni kezdett, és lassan elérte mai kiterjedését. Kiépült a falu központja, a strand, a kikötő. A XX. század végére a falu fő profilja az idegenforgalom lett.
