Szigetbecse a Csepel-sziget déli részén, a Ráckevei-(Soroksári) Duna holtága mellett fekszik, a fővárostól mindössze 48 kilométerre. Lakóinak száma 1381 fő. A szép, rendezett település része a Ráckevei (Soroksári) Duna-ág mentén mintegy 8,6 km hosszan húzódó üdülőterület, ahol 560 hétvégi ház található. A vidék kedvező természeti adottságait már részben felfedezték. A községbe a hétvégeken tavasztól őszig, a falu lakosságát meghaladó számban, mintegy 1500-2000 nyaraló érkezik a vízparti részekre pihenni.
Egy augusztusi délelőttön látogattunk el a kedves Duna-menti faluba. Utunk a könyvtárba vezetett, ahol Deminger Ágnes intézményvezető fogadott minket. Ágnes motorja a község kulturális életének, ismeri történetét, hagyományait, emlékeit, az itt élő embereket, szokásaikat, történelmüket. Az egyre erősödő délelőtti hőségben a könyvtár hűvös irodájában beszélgettünk a település történelméről. Az intézményvezető nem csak szóban tárta elénk a gazdag múltat, hanem ellátott minket értékes forrásanyagokkal is, így kikerekedett előttünk Szigetbecse története. Megtudtuk, hogy a falut a hosszú századok során többször pusztította árvíz, tűz, dúlta ellenség, de mindig újra épült. A sziget többi településétől eltérően nem a fejedelmi, majd királyi birtokhoz tartozott, hanem a Becse-Gergely nemzetség tulajdonát képezte.
A középkori Magyar Királyság egyik előkelő családjának, a Becse-Gergely nemzetségnek az őse Becse-Gergely volt, aki III. Béla király udvarában szolgált fiának, Imre hercegnek tanítójaként. Ott emelkedett ki, így került a nemzetség tulajdonába Szigetbecse. Az Árpád-házi királyok alatt idegenek uralkodtak a falun, amit III. András juttatott vissza a tulajdonosoknak.
Egy Nagy Lajos-korabeli birtokcsere után a falu visszakerült a király birtokába, Mátyás idején pedig a királyné, Beatrix volt a tulajdonosa. A hódoltság alatt adót fizettek a töröknek. 1686 után elnéptelenedett a falu, majd a század végén először szerbek, később katolikus németek érkeztek Becsére. A 18. sz. elején Savoyai Jenő, utána Mária Terézia lánya, Krisztina főhercegnő és a férje, Albert főherceg a lett község ura. Mária Terézia adta a Sziget előnevet Becsének.
Szigetbecse vallástörténetével a katolikus templomban ismerkedtünk. A becseiek vallásosságára jellemző, hogy nagyon pragmatikusan választották meg a szentjeiket – tájékoztatott kísérőnk, Ágnes. Itt a víz volt az úr, gyakoriak voltak az áradások, a 13. században épült első templomot is az árvíz semmisítette meg. A 18. században érkezett telepesek már Nepomuki Szent Jánost választották a falu védőszentjének, hogy a folyótól védve legyenek, illetve, a vízhez köthető munkából élő molnárok, halászok, hajósok, is segítséget nyerjenek általa. Új templomuk védőszentjének Szent Mihályt választották, aki segít a lelkeknek átlépni a mennybe, és az öröklétben egyesülni Isten szeretetével. Így a földi és a mennyei életükre is megfelelő patrónust választottak. Az emberi élet mellett nagyon fontos volt az általuk tartott jószágnak az élete is, így a pásztorok és az állatok védőszentje, Szent Vendel számára is szobrot emelt a falu, mely az 1800-as években kijelölt közös legelők helyén áll, a mai Akácfa utca elején.
A jelenlegi, copf stílusú templomot 1803-ban építették Albert főherceg támogatásával. Az előző templomhoz hasonlóan szintén Szent Mihály tiszteletére szentelték fel, oltárképén Szent Mihály arkangyal látható.
A templomban Szent Sebestyén és Szent Rókusa szobra található. A vértanúként tisztelt Sebestyénhez fordultak pestis és egyéb, embereket, állatokat pusztító járványok idején, és azoknak elkerülése érdekében. Szent Rókus a sebészek, a gyógyszerészek, a zarándokok, az utazók, a rokkantak és a rabok védőszentje, pestis betegeket gyógyított: szokása szerint előbb mindent és mindenkit megáldott Jézus Krisztus nevében, és utána látott munkához. Félelem nélkül gondozta a betegeket, akik szentként fogadták, mert tapasztalták, hogy gyógyulást hoz nekik. Amikor elkapta a betegséget, hogy másokat ne fertőzzön meg, félrevonult egy barlangba. A legenda szerint egy kutya látta el élelemmel. Miután Isten erejéből felgyógyult, Lombardiában háborúzó katonák elfogták és börtönbe vetették. 1327 augusztusában halt meg. 1414-ben Konstanzban a pestisjárvány alatt képmását hordozták végig az utcákon, mire a járvány rövid idő alatt megszűnt. Így vált nevezetessé a keresztény világ előtt.
A templomban áll egy Fatimai Szűzanyát ábrázoló szobor, melyet az 1960-as években kapott a templom a Németországban élő hívektől. A templom kijárata felé haladva, a karzat alatt német nyelvű felirat olvasható, mely a betelepülők hitét hirdeti. Jelentése a fordítás szerint: „Népünk legszebb ékessége hitünk erőssége.”
A templom külső falán emléktábla jelzi a II. világháborúban kitelepített svábok névsorát. Szigetbecséről három hullámban több mint négyszáz svábot űztek el otthonukból a nyugat-németországi Kronachba, később a kelet-németországi Pirnába, végül 11 családot Ausztriába, akik közül sokan visszaszöktek. Táblájuk békességben megfér a felvidékről betelepített 30 család névsora mellett, akiket a magyarországi németekhez hasonlóan űztek el csehszlovákiai otthonukból. Maradhattak volna, ha esküt tesznek és szlováknak vallják magukat, de ők kitartottak magyarságuk mellett. Ehhez kapcsolódóan megható történetet osztott meg velünk szigetbecsei vezetőnk.
Egy ma 95 éves nénit annak idején egy kitelepített sváb család otthonába költöztették. A házban egy őrangyal volt a falra függesztve, amikor a református család beköltözött. A korábban ott élők iránti tiszteletből a katolikus angyalt a helyén hagyták. Aki azóta, immár nyolcvan éve vigyáz a protestáns családra.
A templomkertben, a bejárat bal oldalán található a málenkij robotra elhurcoltak emlékműve. A 118 Novidombászban raboskodó becsei közül két év után tíz sérült hazatért, a többiek csak öt év bányában letöltött kényszermunka után szabadultak. 39-en soha nem térhettek haza…
A templom bejáratának jobb oldalán áll a Szent Flórián tiszteletére állított kőkereszt, talapzatán az I. világháború 29 áldozatának neve olvasható.
Utunk a temetőkertbe vezetett, ahol több emléket is találhatunk Szigetbecse történetéből. A szépen gondozott sírkert dísze a régi, gót betűs síremlékekből állított „sorfal”, mely a Szigetbecsét újra telepítő dolgos svábok emlékéül szolgál, s mintha e mementó is hirdetné a népcsoport rendet szerető, takaros környezetet teremtő életmódját. Itt állították fel a II. világháború 48 hősi halottjának emlékművét is.
A település központjában áll az Ulmer Schachtel, azaz ulmi spatula, mely 150 éves török dúlás után hozta ide azokat a német telepeseket, akik itt leltek új otthonra. A hagyomány szerint fontos volt, hogy az ide utazók között mesteremberek is legyenek, akik a földművelés mellett értenek vesszőfonáshoz, kovács- és ácsmesterségez. Lényeges volt, hogy elsősorban házasok jöjjenek. Az egyedülállókat nem engedték fel a hajóra, ezért Ulmnál kerestek maguknak párt, akiket a környező templomokban gyorsan megeskettek. Ezt a történetet egy régi népdal is őrzi. A téren felállított hajó a Hoffnung (Remény) nevet kapta, jelképezve, hogy az ide érkező svábság megőrizve identitását, évszázadokon át napjainkig hűen szolgálta új hazáját.
A Balassi téri parkban állították fel 2007-ben Nemes Ferenc fafaragó szobrász alkotását az „Életfát”, a „Kulturált települési környezet” megyei I. helyezett díj elnyerése nyomán. A műalkotáson a harmadik évezredtől, vagyis 2001. január 1-től született, szigetbecsei származású gyermekek nevét és születési idejét rögzítik egy-egy tűzzománc emblémán, melyek Fodor Piroska képzőművész munkáját dicsérik.
A szobor az életet szimbolizálja, a törzs az anyát, anyaságot, a termékenységet jelképezi. Innen indul az élet, amely szétágazik. A törzsből ágak nőnek ki, melyeken megtalálható a nap, a hold, s különböző népi motívumokkal díszített csillagtestek. Az Életfára minden év anyák napján helyezik fel az előző évben született gyermekek emblémáit.
Meglátogattuk a faluházat, mely a sváb építészet jegyeit hordozó szép, tornácos, vaskerítéses, az 1940-es évek elején épült lakóház, amilyen több is akad a faluban. Egykori tulajdonosaik a 18. sz. elején Stájerországból betelepült német családok leszármazottjai. A tájházat 2010-ben újította fel és 2011-ben nyitotta meg. Belső berendezése a korabeli bútorokkal, eszközökkel, a régi életformát eleveníti meg, kicsit olyan érzést keltve, hogy a háziakat csak azért nem találtuk a lakásban, mert dolguk akadt a kertben. A faluházban Szigetbecse múltjából megmaradt tárgyakat, fotókat, dokumentumokat is lehet tanulmányozni, a melléképületben kovácsműhely, szerszámok és mezőgazdasági eszközök láthatók. A Faluházban időszaki kiállításokat rendezése mellett közösségi színtere a hagyományőrzéshez kapcsolódó programoknak és gyermekfoglalkozásoknak.
A tájházat elhagyva a Kereszt utcába sétáltunk, ahol a 13. században, a Becse-Gergely nemzetség támogatásával épült első szigetbecsei templom volt. A Szent István vértanú tiszteletére felszentelt templomot a Duna vize elmosta, helyét ma emlékkereszt jelzi.
Utunk a régi Fő utcán vezetett tovább. Itt rendezik Szigetbecse egyedülálló hagyományát, a húsvéti tojásfutást. (A tojásfutás Lerner Mária tollából itt ismerhető meg, itt >>)
Szintén a régi Fő utcán építették korábbi templomukat az ideérkező német telepesek, melyet Szent Mihály tiszteletére szenteltek fel 1732-ben. Közelében állt a ma is megtalálható Nepomuki Szent János szobor. A hosszú évek időjárási viszontagságait elszenvedő szobrot a falu lakossága 1993-ban újra állította. Mellette kapott helyet a Szigetbecse határában 1944 novemberében elesett négy magyar katona 2022-ben átadott emlékműve. Nepomuki Szent János szobrához kötődik Szigetbecse másik régi hagyománya, a gyertyaúsztatás, melyet a gyónási titok megőrzéséért vértanúhalált szenvedett szent tiszteletére rendeznek minden május 16-án.
(A népi szokást Lerner Mária ismerteti itt >>)
Utunk végén megálltunk egy röpke időre az André Kertész Emlékmúzeumnál. A világhírű fotóművész Szigetbecsén nagybátyjánál, Klöpfer Mihálynál töltötte fiatalkorának nyarait. Ezek az emlékek egész életére kihatottak, hatásukra örök szerelem fűzte a faluhoz. A New Yorkban élő fotóművész 1984-es magyarországi látogatása során állapodott meg a községi vezetéssel egy emlékmúzeum létesítéséről. A helyszín kiválasztását egy – ma is megtekinthető – gémeskút döntötte el, mely nagyon tetszett André Kertésznek, aki halála előtt néhány héttel Szigetbecsének adományozott 120, aláírással ellátott fotót. Ez az egyetlen olyan válogatás a fotóművész életművéből, amit ő maga állított össze, kifejezetten a magyar közönségnek. Az emlékmúzeum 1987-ben nyílt meg. A művész halála után New York-i lakásából ide került néhány bútor és személyes tárgy is. 1994-ben André Kertész 100. születésnapját a múzeum felújításával ünnepelték meg. 2022-ben szobrot állítottak emlékére.
„Mindig titkokat akarnak megfejteni, akik Becséről kérdeznek. Pedig ez a titok minden emberben benne él. A kisgyerekkor, az első kapcsolatok a világgal. Az én soha el nem múló hálám, hogy Becsén tölthettem ezeket az éveket.
Itt vagyok gyermekkori emlékeim legdrágább helyén, és fájó szívvel gondolok azokra a gyönyörű emlékekre, mik idekötnek. Az életem gyönyörű volt. Emberileg próbáltam gondolkodni, emberileg próbáltam élni. Ennek alapja Szigetbecse. Ha én itthon járok, mindig felkeresem Szigetbecsét. Szigetbecse művészetem bölcsője.” – vallotta a világhírű fotóművész.